Tulajdonképpen megint egy hatalmas médiaérdeklődéssel kísért folyamatba manőverezte bele magát a Jobbik, amelynek kommunikációs hatása még a rablópénztár-histórián is túlment. Ilyen vagy olyan megközelítésekben az események részese lett legnagyobb szakrális kincsünk és értékünk, a tárgyi mivoltjánál sokkal nagyobb súllyal, erővel bíró Szent Korona is. Azok, akik hisznek erejében, s nem egy tárgyra, hanem egy erőre, egy szellemiségre, egy spirituális felsőbb kincsre, és irányítóra esküdtek fel, vajon elgondolkodtak-e azon: a Szent Korona nem egy lyukas micisapka, hanem egy lelki, szellemi nagyság tárgyi megjelenítője. Ő nem hagyhatja, hogy ezt a megfoghatatlan szellemiséget, mitikus történelmi világerőt a hétköznapok csatározására használják fel, rá hivatkozzanak, de ne szellemisége alapján viszonyuljanak gyarló, emberi kérdésekben.

A Jobbik képviselői, a gárdisták, civil szervezetek spontán, vagy meghirdetett rendezvények, találkozók, összejövetelek résztvevői esküdtek eddig már fel különböző szertartásokon a Szent Koronára, s mindenki vindikálta magának azt a jogot, hogy hirdesse: méltók arra, hogy e szellemi nagyságot tekintsék védjegyüknek. Vajon azok a tízezrek, akik így vagy úgy, itt vagy ott ezeknek a szertartásoknak a részesei voltak, emberileg, erkölcsileg érettek és tiszták voltak-e ahhoz, hogy ennek a szellemi, láthatatlan, spirituális egységnek, irányítónak és vezénylő elvnek megfeleljenek? Vajon a Szent Korona, úgy mint egy kézzelfoghatatlan felső lelki, szellemi erő kézzel fogható leképződése elfogadja-e ezt az állapotot? Elfogadja, hogy nem azon ősi igazságok szolgálatába állítják, mint a még fellelhető Székely Rendtartás kitételei között szerepelnek. Az alap, hogy mindenki a saját emberi tartása, szellemi, lelki és tudós nagysága alapján kerüljön az alá- és fölérendelő viszonyokat is figyelembe véve egy gúlába, ahol a fentiek ereje, nagysága és az adott emberben való megléte határozza meg az illetőnek a gúlában, a piramisban lévő helyét.

Hiszek a feljebbvalóban, nevezhetjük Istenek is, mert magamban is érzem, tudom, hogy létezik. Nem hiszek a véletlenben, de hiszek a megvilágosodás szabadságában és a megélésében, a tapasztalaton és élettapasztalaton alapuló belső korrigálás lehetőségében.

De nem esküdtem volna fel a Szent Koronára, mert nem érdemlem meg. Gyarló vagyok, lehet, hogy többet mutatok, jelzek, mint amennyit érek. Lehet, hogy nagyobb bennem a gyűlölködés, mint a szeretet.

Amikor az eldugott ládafiából előhozták ezt az ereklyét, ezt a Valóságot, és elhelyezték a Parlamentben, sokat tartózkodtam a közelségében. Olyan érzés volt, amikor az ember beül egy templomba úgy, hogy lehetőleg ne "zavarja" semmiféle ottani szertartás, csak próbálja átadni magát a megérinthető csendnek, a lélek nyugalmának. Az ember tudja, hogy jár az agya, de azt nem tudja, s nem is tudhatja, hogy ott, akkor, a szokásos gyarló emberi kérések és fohászok mellett mikor jut abba a felsőbb pillanatba, amikor tényleg megérinti a feljebbvaló.

Hazánk most megint egy furcsa állapotban van, ahol szekértáborok feszülnek egymásnak, belső, külső harcok léteznek, és talán még erősebben tombolnak majd a közeljövőben. Ezt csak akkor lehet megvívnia a magyarságnak, ha legalább bizonyos alapokat ismételten képvisel, illetve meg- és betart. Ha azt mondom fekete, akkor nem azért teszem, mert az nem az, de nekem arra van szükségem, hogy annak láttassam. Ha azt mondom igen, nem az észlelt nemet festem át. Ha fekete feketét, a fehér fehéret jelent, akkor lehet közeledni a Szent Koronához...

Koldus Kálmán - Hunhír.info