Az 1956-os forradalom egyik legemlékezetesebb hódmezővásárhelyi pillanata Czuczi Győző mérleggyári munkás nevéhez fűződik, aki kötelet akasztott a város gyűlölt jelképének, az Iván szobornak nyakába, hogy egy tűzoltó lerántsa talapzatáról a szovjet megszállást szimbolizáló emlékművet.

Az eseményre október 26-án, a hódmezővásárhelyi Hal téren, három nappal az egykoron az Ötvenhatosok terén álló Sztálin-szobor ledöntése után került sor.

A Czuczi Gergely saját becslése szerint a mintegy háromezer fős tömegen először értetlenkedéssel vegyes bizakodás uralkodott el, amikor az eseményre kiparancsolt tűzoltók nem kezdtek el oszlatni – ekkor érett meg a gondolat a szobornak a talapzatáról való ledöntésére.

A szónokok mögött, a mellvéd mellett álló egykori mérleggyári munkást két barátja, emelte a feje fölé, majd Győző kötelet akasztott a gyűlölt szobor nyakába, a tűzoltók pedig lerántották az emlékművet.
Hogy miért esett éppen rá a megtisztelő feladat? A forradalmár szerint: ő állt a legközelebb : „akárki lehetett volna”.

A szobordöntés krónikájához hozzátartozik, hogy a tűzoltóautót maga a megyei első titkár rendelte ki, hogy az szakszerűen, sérülésmentesen távolítsa el talapzatáról Kamotsay István szobrát – így óvva meg az utókornak. 'Ivánt' egy teherautó mögé kötötték, s a hódmezővásárhelyi Kossuth tér felé húzták, majd a tűzoltó laktanyába vitték.
Az "akasztó" elmondása szerint ekkor már csak egy lelkes, 200-300 főből álló mag vonult az Andrássy úti Nemzeti Újság szerkesztősége elé, ahol elszavalták a Nemzeti Dalt és felolvasták követeléseiket, a hódmezővásárhelyi tizenkét pontot.

A kádári megtorlógépezet a szónokokat és a szobordöntésben résztvevőket is utolérte: a szónokokat hosszú évekre börtönbe zárták, Czuczi Győző két barátját pedig kíméletlenül megverték, egyikük lábát eltörték.
A mérleggyári munkás szerint a budapesti események Hódmezővásárhelyen már „a levegőben lógtak”, a fővárosi eseményeket egy-két nap késéssel mindig követték a helyi események, október 23. után a Csongrád megyei városban például a nagyvállalatok is sorra megalakították a maguk húsz-harminc fős fegyveres alakulatait; Czuczi Győző is fegyvert ragadott, majd társaival a vállalat pincehelyiségébe vonult. Itt együtt hallgatták a Szabad Európa Rádió adásait, és bíztak Európa nyugati államainak segítségében.

Győző éjszakánként ruhástul feküdt az ágyban, s minden neszre összerezzent. A küszöbönálló megtorlás elöl Budapestre menenekült, ugyanis édesapját figyelmeztette egy jóakaratú ismerős, hogy hagyja el a várost, ezért a forradalmár felkapaszkodott a pesti vonatra és a fővárosba költözött.
Két év után tért vissza először, egy-egy napra vagy estére, s csak három év múlva telepedett le véglegesen.
„Belső emigrációjában” hallott a forradalom egyetlen hódmezővásárhelyi áldozatáról, az 1956. december 10-én meggyilkolt Gócsi László esetéről – Czuczi Győző ezért sem gondolja, hogy november 4. valamilyen válaszfal lett volna a forradalom és szabadságharc eseménytörténetében.

Czuczi Győző három év elteltével egy mezőgazdasági gépgyárban helyezkedett el, ügyét "elfelejtették", de meg kellett ígérnie, hogy „nem politizál, s akkor nem esik bántódása”.

(múlt-kor nyomán Szent Korona Rádió)