Mintha fojtogatnának és közben többször belém is rúgnának élvezettel. Ezt érzem most. Kicsit talán szentimentálisnak hangzik, de nehezen teszem túl magam egy testvérem, barátom elvesztésén. Szombat hajnalban végleg Csaba Királyfi csillagösvényére költözött egy harcostársam. Sosem írtam blogot és nem is szeretném ezt gyakorlattá tenni, mert az érzéseimet ritkán teszem közzé a nyilvánosság számára. A helyzet, amelyet a sors, vagy Isten hozott, azonban egyszerűen írásra késztet. Kiírni magamból a gondolataim, érzéseim.

Amikor megtudtam, épp kopogtatócédulát gyűjtöttem a családtól a Jobbik számára. Gyűlölöm ezt a munkát, de muszáj volt benne lennem, hiszen most ez fontos küldetés. Tehát undorral bár, de tettem a dolgom, aztán egy fehérvári barátom, aki pécsi tanulmányai miatt az itteni vármegyének is oszlopos tagja, felhív. Gondoltam elébb visszatér Peti barátommal, hogy bulizzunk egy jót, vagy valami... a hír, amely fogadott olyan volt, mint a villámcsapás. Kiürült az agyam és csak arra tudtam gondolni, hogy ez lehetetlen, ez nem történhetett meg. Kis csend után csak annyit mondtam a telefonba, hogy részvétem a családnak és kitartást kívánok. A kitartás, amely elkélt mindenkinek aznap. Nem tértem magamhoz, de folytattam a kopogtató gyűjtést egy másik vármegyés testvéremmel. Kicsit elfelejtettem mindent. Felejteni....dehát, hogyan lehetne feledni egy barátot? Feledni sosem lehet és kell, hiszen akkor hal meg, ha elfeledjük. Nem sokáig tartott a munka, mert ezután inkább összegyűltünk testvéreimmel, hogy... hogy együtt legyünk és kimondatlanul bár, de azért is, hogy emlékezzünk... emlékezzünk a sok közös estére, munkára és élményeinkre, amik Petihez kötöttek minket.

Én úgy gondolom, ha a lelket meg tudnánk fogalmazni röviden, akkor az talán úgy hangzana, hogy a lélek olyan, mint egy mozaikablak. Kis részekből áll össze egy egész, amely maga a személyiség. A kis részek pedig emberek, személyek, akiket ismerünk, akiket szeretünk, akik az életünk részei. A személyeket pedig élmények, emlékek kötik össze, gyúrják egészbe - számomra ezt jelenti a lélek röviden. Most úgy érzem, a mozaikból hiányzik egy fontos darab, egy olyan személy, akihez sok élmény és emlék kötött minket. Ez a mozaik nem pótolható, sosem lehet befoltozni, amely emlékek minket összekötnek, azon a mozaikon keresztül mindig elérnek Petihez. Ezáltal őt sosem feledjük el. Azon estén lelkünk egy darabja távozott, és ki voltunk borulva, sokan bár nem mutatták, de én láttam – én is összetörtem kissé. Ismertük mind Petit és tudtuk, hogy ő milyen erős ember volt, igazi harcos, akit senki nem tarthat vissza, hogy elérje célját. Ez táplált minket, kiborulhattunk volna és lerészegedhettünk volna, hogy bánatunkat felejtsük, de mit ért volna ez? Ezzel adóztunk volna az emléke előtt? Tudtuk jól és tudtam, hogy ez nem lehet megoldás.

Mi lehet azonban a megoldás egy ilyen tragédiára? Mi csillapíthatja a fájdalmat? Nem az idő, amely elcsépelt fogalom ebben az esetben. Szerintem a tettek azok, amelyek feledhetik velük azt a szorító érzést, amely most bennünk van. Tettek, a munka és a harc a hazánkért. Peti tettrekész, erős, határozott ember volt, aki példa lehetne a mai fiatalok számára. Mi ismertük és tudtuk, hogy nem akarná, hogy búslakodjunk naphosszat, azon gondolkodva, hogy mi lett volna ha... azt mondta volna, ne szórakozzatok csináljátok amit kell! Még jól kupán is vágott volna minket, hogy dolgozzunk - az biztos. Ha hisszük azt, hogy minden okkal történik - márpedig én hiszem - akkor Peti halála se legyen értelmetlen. Az ő harcos kiállása és céltudatossága kell, hogy bennünk tovább éljen! Erősen és kitartóan kell tovább szolgálnunk a hazát és nemzetünket, a magyarságot. Ez az, ami Peti számára mindig az első volt.

Ez járt a fejünkben azon a gyászos éjszakán mikor elvesztettük egy igaz barátunk. Szívünket bár most gyászlepel borítja, de munkánkat tovább kell folytassuk. Én magam a Szent Korona Rádió rovatvezetőjeként ezt a küldetést - márcsak Peti emlékének adózva is - 200%-ra felturbózva csinálom tovább, mert így Ő tovább él bennem és örökké velünk marad. Mind tegyünk tehát így és dolgozzunk, hogy méltó emléket állítsunk testvérünk számára!

"Ne keress olyasmit, amit Isten elrejtett a szemed elől. Az ember mindent megtud idejében, és senki sem hal meg korábban egy perccel, avagy későbben egy perccel, mint ahogy az ideje szól. Eredj haza, végezd a dolgodat, s igyekezz tiszta lenni és becsületes, mert azoknak könnyebb a halál." Wass Albert

 Kincses Gábor's blog