N.S.: Sajnos, az a gyakorlat, hogy az illegális intézmény fenntartója nagy összeget, olykor másfél-kétmillió forintot kér azért, hogy egy gondozottat felvegyen az intézménybe. Egy szociális intézményi férőhely fenntartása havonta mintegy 170-200 ezer forintba kerül manapság. Ezt az összeget csak állami támogatásból, az ellátott nyugdíjának megfelelő hányadából és a fenntartó hozzájárulásából lehet fedezni. Mivel a fenntartók nem készítenek üzleti tervet, és gyakran csak azzal az összeggel rendelkeznek, amit az ellátottak fizetnek be számukra felvételekor, ezt az intézmény néhány hónap alatt „feléli”, különös tekintettel arra, hogy gyakran az építéshez felvett hiteleket is törlesztenie kell. Így állhat elő az a helyzet, hogy a fenntartó már nem tudja az otthon közüzemi számláit fizetni, vagy tisztességes étkezést biztosítani a gondozottaknak.

Ugyanakkor tömegessé váltak a tartási szerződések. A szociális alapellátást beígérő cégek igyekeznek az öregek bizalmába férkőzni, majd amikor ez sikerül,  kifosztják a gyanútlan embereket, és vidéki, főleg kelet-magyarországi tanyákra költöztetik őket, embertelen körülmények közé, ahol gyorsan meghalnak. Kórozs Lajos, a területet felügyelő volt helyettes államtitkár tájékoztatott arról, hogy még kínaiak is alapítottak cégeket idősek ellátására és gondozására.  Napjainkra az idősellátás és a lakásmaffia bizonyos tekintetben összefonódott, behálózza az egész országot, és a hatóságok nem tudják ellenőrizni. Tízezres nagyságrendet is elérheti azon idős emberek száma, akik ma kilátástalan élethelyzetben vegetálnak Magyarországon.  

hvg.hu: Az állami hozzájárulás hogyan alakult az elmúlt években?

N.S.: A források szűkülését, a gondozási normatívák folyamatos csökkenése jól mutatja, hogy 1991-ben éves szinten 142 ezer forintot fordított az állami költségvetés egy idősotthoni férőhely fenntartására, amikor a minimálbér 12500 forint volt. Ebben az állami normatívából, más forrásokkal együtt jó színvonalú ellátást lehetett biztosítani. Az első sokk a szociális szférát a „Bokros-csomaggal” érte, mely bevezette a forint sávos leértékelését. De 2005-től napjainkig még drasztikusabban értéktelenedett el a gondozási normatíva: vásárlóértéken számítva öt év alatt mintegy negyven százalékkal csökkent,. Jelenleg az idősotthoni ellátás normatívája évi 630 ezer forint. Holott ha inflációkövető módón emelkedett volna a normatíva összege 1991 óta, akkor ma mintegy  évi 1 millió 300 ezer forint lenne

hvg.hu: Ön volt az első, aki Magyarországon állami, illetve szövetkezeti tulajdonban lévő idősotthont privatizált. Hogyan változtak időközben a felvétel szabályai?

N.S.   1991-ben vettem meg az Aranykereszt nevű, mai napig működő szociális intézményt, mely addig KISOSZ, később az IPOSZ tulajdona volt, és én voltam a vezetője. Ez volt nálunk az első „funkcionális privatizáció” szociális területen. Akkor a felvételi adminisztráció összehasonlíthatatlanul egyszerűbb volt, s maga az eljárás egy ember munkaidejét kötötte le, néhány óráig. Amíg az új kormányzat augusztus elsejével meg nem szüntette, egy szociális intézménybe való felvételhez a jelentkező több hétig tartó vizsgálaton esett át, ügyével közel húsz ember foglalkozott, akik nyomtatványok és kérdőívek tömegeit töltötték ki. Előírták az előgondozást, a tüzetes jövedelemvizsgálatot, a „gondozási szükséglet” megállapítását, amihez „szociális szakértőt” kellett igénybe venni.

A szociális ellátásban elburjánzott a bürokrácia az elmúlt két évtized alatt. Ennek az a legfőbb oka, hogy az állam előbb szabadjára engedte a versenyt az időseket gondozó intézmények között, majd amikor látta, hogy a forrásai nem elegendőek az igények fedezésére, utólag, „indirekt módon”, a felelősséget elhárítva próbálta szűkíteni és korlátozni a keresletet. Holott ha központilag szabályozták volna, milyen területeken lehet idősotthonokat létrehozni, nem fordulhatott volna az a helyzet, hogy Pest megyében sok az üres otthon, miközben egyes vidékei körzetekben kevés, azaz férőhelyhiány van.

hvg.hu: Mit vár a szociális ellátó szakma az új kormánytól?

N.S.: Mindenekelőtt a bürokrácia radikális csökkentését, mely már eleve négy-öt százalékos javulást idézne elő a gondozó intézmények gazdálkodásában. Szeretnénk, ha egyszerűsítenék az ellenőrzéseket, erre ígéretet kaptunk. Tűrhetetlen az a helyzet, hogy az utóbbi két évben kizárólag szociális indokból senkit nem vehettek fel öregotthonba, mondván, hogy az ellátást csak a gondozott egészségügyi állapota alapján lehet megállapítani. Ma a szociális otthonoknak az előírás szerint egészségügyi szolgáltatást is kell nyújtaniuk, amihez az állam semmilyen forrást nem biztosít. Szeretnénk, ha átalakítanák a gondozás finanszírozási rendszerét, elkülönülne a szociális támogatás és a TB alapból folyósított egészügyi finanszírozás, illetve bevezetnék az OEP alapból folyósított ápolási térítést is. Vissza kellene állítani az alkalmi munkavégzést az idősgondozásban, ehhez meg kell változtatni a munkajogi szabályokat is. Megjegyzem, a nyolcvanas években már volt ilyen lehetőség, ehhez hasonlót kellene újra létrehozni.

hvg.hu: A főiskolák, egyetemek, tömegével képzik a szociális munkásokat, a szakma mégis munkaerőhiánnyal küszködik.

N.S.: A legfőbb ok, ami miatt a frissen végzettek, akik országszerte több mint kétezren lehetnek minden évben, elhagyják a pályát, az, hogy az idősek gondozásában kevés embert alkalmaznak, és azokat is rosszul fizetik. Ha egy önkormányzat spórolni akar a költségeken, eleve nem vesz fel felsőfokon végzett szociális munkást, annak ellenére, hogy ezt kormányrendelet írja elő. Persze, a képzéssel is komoly gond van, a hallgatókat egyszerűen nem a tényleges gondozásra, az alaphelyzetek kezelésére készítik fel, hanem adminisztratív munkára.