Ám a probléma sajnos még mélyebb, pontosabban magasabb, mint néhány nyilatkozat tételének hiánya, ugyanis az országos vezetésben is van egy-kettő kérdéses ember. Velük is foglalkozunk dióhéjban.

Elsöprő választási győzelem, köszönet nélkül

A párttagok híg összetétele sem tántorított sokakat az aktív munkától, a személyes ellentéteket erre az időszakra a legtöbben félretették. Ha csak a legközelebbi pátriát, Szombathelyet vesszük alapul, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, tavasszal a legtöbbet a Jobbikon kívüli, mozgalmi hazafiak tették a siker érdekében. Azok az aktivisták, akik több mint egy évtizede a nemzeti ügyért harcolnak, nem egyszer véres konfliktusokat is felvállalva.

Ők szórták a szórólapok ezreit hóban-fagyban, járták a várost és szedték a kopogtatót – nem egy böszme párttag pedig csak a bambit szürcsölte a meleg irodában. Ezek a hazafiak nem vártak köszönetet, és nem is kaptak. Természetesen Vona Gábor minden fórumon méltatta a mozgalmárok aktív és elszánt tagjait, de helyi párttagok közül, akik ismerik is személyesen az „önzetlen munkásokat”, azok finoman szólva sem vitték túlzásba a hálát. Ez sajnos természetes.

Azután jött az óriási, történelmi és áttörő siker. Közel 17%! A realitásoktól elrugaszkodottak félig kudarcként élték meg az eredményt, ami a finisben történő jobb kommunikációval is csak max. 20% lehetett volna. A legtöbben azért ünnepeltek, majd folytatódott a munka. És vártunk.

Szinte a semmittevés fél éve

És még mindig vártunk… közben elrepült a nyár. A Jobbik a várakozásokkal ellentétben nem kezdett el szervezett pártként viselkedni, pusztán pártallűrök jelei mutatkoztak rajta. Az építkezés korszaka helyett a gyors pozíciószerzés, majd ráülés időszaka következett. Ez nemcsak Vas megyei jellegzetesség sajnos, hanem országos méretű.

A háttér, a normális és széles körű sajtó kiépítése még azóta is várat magára. Az országos rádió és televízió igénye ellenére semmilyen lépés nem történt ennek megvalósítására. Ehelyett egyre jobban elveszítette mozgalmi jellegét (köszönhetőek a Magyar Gárda mögüli burkolt kifarolásnak is, ami lehet politikai taktika is), széleskörű támogatói bázisának közel fele lemorzsolódott. Az emberek elkezdtek hinni a lejárató suttogó propagandának, melyek egyre jobban beigazolódni látszottak; eközben álnok belső hatalmi harcok is mindennaposak a mai napig. Széllel szemben nehéz vizelni, pláne, ha gatyánkat sem toljuk le.

Az elsimított kudarc

Az októberi önkormányzati választások súlyos kudarcot hoztak a Jobbiknak. A párt elveszítette szavazói felét az áprilisi választásokhoz képest. Ezt viszont nem lehet a részvételi arányra fogni, épp ellenkezőleg! A legbiztosabb (legfanatikusabb) szavazótáborral rendelkező pártnak pont ilyen részvételi arány mellett kellett volna tarolnia. Ennek elmaradása egyértelműen az aktív cselekvés hiánya, a rossz (de legtöbbször semmilyen) kommunikáció, a hozzá nem értés és a nem megfelelő személyek számlájára írhatók.

És mit tesz erre a vezetés? Semmit. Inkább azt csiripeli kifelé, hogy minden rendben, az eredmény pedig jónak mondható. Igaz lett két polgármestere is a Jobbiknak egy borsodi kisvárosban és Vas vármegyében Hegyháthodászon (igaz, utóbbi már előtte is polgármester volt és HVIM-es, aki a Jobbik színekben indult). A szavazók fele pedig elillant. No, és melyik fele? Ez itt a legfőbb probléma, bizony az egyelőre még könnyen fanatizálható, jövőnk szempontjából oly' értékes ifjúság maradt távol nagy számban a voksolástól. Ez az igazi kudarc.

Cigányútra jutott szervezetek?

Ezután elkezdődtek a tagszervezetek leépülései. Eleve rosszabb állománnyal rendelkezik maga a párt, mint néhány, jobban szervezett, bár csekélyebb létszámú, őt támogató mozgalom. A hajdani MIÉP nevű nemzeti formáció szerény marketing eszközeivel sokkal kevesebb emberhez jutott el, de ott minőségileg a legjobbat tudta hozni, egy ideig. Az értelmiség széles köre sorakozott fel mögé, a sokkal súlyosabb „-ista/-iszta” bélyegek ellenére is. Üzenetei nem voltak túl hangzatosak, de nem rejtették véka alá a fő motivációt. Anno az általuk indított, csak Budapest és környékén sugárzott, kizárólag magyar (főként rock) zenét sugárzó Pannon Rádiót tízezrek hallgatták naponta.

Ellenben a Jobbik egyedülálló és rendkívül hatásos propagandájával a tömegek széles körének szimpátiát sikerült elnyernie. Viszont a mögöttes eszmék sokak számára nem voltak világosak, ahogy a mai napig nem esik szó bizonyos dolgokról – ám ez a szalonképesség rákfenéje is. Így vonzott nagyszámú plebszet a helyi szervezetekbe, duzzasztva annak inaktív számát felesleges méretűre. Olyan emberekkel, akik nemhogy 4, de még 2 éve sem voltak sehol, némán hallgattak még arról is, hogy magyarok és a Székely Himnusz szövegét is csak a Kárpátia lemezéről tudják azóta.

De nemcsak sötétek és félnótások pöffeszkednek rossz útra jutott tagszervezetekben; sajnos tudunk olyanokról is akiket megvettek, vagy eleve beépített elemként kerültek a gépezetbe (narancs és szegfű pénzek egyaránt landol/hattak/ zsebekben).

Ami mindkét fenti fő csoportra igaz, hogy legtöbbjük nem tudná megmondani, kitől származik az alábbi idézet:

„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!”

Ha pedig mégis, akkor elhatárolódnak tőle, pedig ebben semmi rossz sincs.

A harmadik típus sajnos a legkisebb szegmens. A tehetséges, jó képességű és igen lusta („permanens időhiányban szenvedő”) tagok. Az első kettővel ellentétben nekik van keresnivalójuk a magyar nemzet érdekeit zászlójára tűző formációban, pusztán aktivitási problémájukat kellene legyőzni.

Sokaknak „A Párt” mindenek felett

Közös problémájuk, hogy „A Párt” a szemükben mindennél előbbre való. Már-már kommunista-féle pártimádat ez, ahol nem az emberi képességet és tehetséget nézik, hanem a tagkönyv meglétét. Sajnos így működik a szűklátókörűség sleppje. Mintha nem is a nagybetűs Nemzet lenne számukra a legfontosabb. Elfelejtik páran (ismételten: tisztelet azoknak, akik nem), hogy a Jobbik nem cél, hanem eszköz.

A tagszervezetek helyi szinten vegetálnak, vagy elkanászodnak, nincs, ki összetartsa és gatyába rázza őket. Vasban Bana Tibort leköti parlamenti és bizottsági munkája, az utóbbi időben megfelelő aktivitást is mutat (lásd [1]; [2];[3]).
Az irányító pozíciókban valahol fönt ló...t söprögetnek, alig van karizmatikus politikusa a pártnak. Ráadásul vízfejű is, mert Vona Gábor ha eltűnik egy időre, olyan, mintha a Jobbik kommunikációja megszűnne arra az időszakra. Nincs megfelelő kiállású „váltóember”.

A gárda-ellenes Pősze „főszalonképes” Lajossal (és a hozzá hasonlókkal, amilyenekből sajnos akad még a parlamenti frakcióban és annak környékén) pedig nem lehet messzire szaladni.

A Jobbik az elmúlt fél évben „elfelejtett” mozgalomként működni. Ha teljesen beáll az idióta pártokráciába, az az önmegsemmisülést jelentheti. Ez még nem vészharangkongatás, de mi szóltunk előre. Nem nyilvánosan korábban már többször. Nyilvánosan pedig nem utoljára.

A muszlimok avagy a török EU-ba való támogatásáról meg nem is beszélve. Természetesen jó, hogy vannak a Jobbikban másként gondolkodók ezzel kapcsolatban.

Aztán vannak a megfelelési kényszeres, az MTV-ben a saját képviselőtársán gúnyolódó Balczó-félék. (A videó végén Zagyva Gy. Gyulát minősíti, aki homokosnak nyilvánította a médiamunkatársainak nagy részét egy interjúban.)

Szintén érdekes, hogy pl. Farkas Gergely, 24 éves létére a frakcióvezetőségében szerepelhet és máris több konfliktust okozott azzal, hogy egyre inkább polkorrektebb irányba vinné a frakciót a radikálisokkal szemben. Hogyan lehetséges ez?

Ami pedig egyenesen vérlázító, hogy információnk szerint Budaházy György és a politikai foglyok mögül is kihátrálnának egyre inkább a jobbikos szalonpolitikusok, ám egyes, radikálisabb képviselők szerencsére ezt nem hagyják.

Végül hangsúlyoznánk mi is: nem a Jobbikkal van a baj és nem is a szellemiségével, pusztán a nem megfelelő emberekkel. Bízunk mi is egy szebb jövőben!

(Vasihazafi.hu, Vermagyar.com nyomán Szent Korona Rádió)