A Jobbik örök hűséget esküdött a gárdának, de meglehet, hogy politikai házasságtörés készül. A gárda helyébe a rossz emlékeket ébresztő csendőrség léphet - fogalmaz elfogultan a Magyar Királyság legfontosabb elitalakulatával kapcsolatosan is közismert népszabadságos kisebbség-szakértő.

– A gárdisták felkötik a kendőt az orruk elé, és parlagfüvet fognak irtani – próbálta nyugtatni a kedélyeket pár éve a „demokratás” Bencsik András, a Magyar Gárdát létrehozó egyesület alapító tagja. Kijelentését, miszerint az árpádsávos alakulat egyik fő feladata a parlagfű-mentesítés lenne, azóta is gyakran, nem kevés gúnnyal idézgetik. Pedig könnyen lehet, hogy a Bencsik-féle vízió önmagát beteljesítő jóslattá válik.

Az utóbbi időben elmaradtak a militáns felvonulások és a demonstratív tömegrendezvények. A gárdisták mostanában csak kisebb összejöveteleket és koszorúzásokat szerveznek, túráznak, vért adnak, adományokat gyűjtenek vagy éppen katasztrófák utáni kárenyhítésben vesznek részt. A nógrádiak internetes piacot működtetnek, ahol nem csupán női szövetkabát kapható háromezerért (44-es méretű, a kapucni belsején és az ujján tükörbársonnyal, megkímélt állapotban), az ínyencek potom ezerötszáz forintért egy Junak M10 motorkerékpár használati utasításához is hozzájuthatnak (magyar nyelvű, a leírás kapcsolási rajzot és több ábrát is tartalmaz).

Ez is jelzi, hogy a 2007 nyarának végén létrehozott gárda viszonylag rövid története során – miközben a „cigánybűnözés” fogalmának beemelésével együtt döntően hozzájárult anyapártja, a Jobbik megerősödéséhez – meglehetősen rögös utat járt be. A Magyar Gárda első válságát az országos főkapitányi tisztséget betöltő Dósa István robbantotta ki: megelégelte a Jobbik fennhatóságát, és „nem vagyok pártkatona!” felkiáltással szerette volna önálló pályára állítani a mozgalmat. A próbálkozás kudarcot vallott. Dósának csak az „őrző szárny” névre keresztelt kisebbséget sikerült leválasztania, amely aztán hamisítatlan hungaristaneonáci csoportokhoz csapódott.

A Jobbikhoz hűséges, ám a belső viharoktól kissé megtépázott gárdamozgalmat az új főkapitány, Kiss Róbert kapta össze. A dinamikus növekedésnek a bíróság szabott gátat, a jogerős döntés a Magyar Gárdát életre hívó egyesületet és a mozgalmat egyaránt feloszlatta. Más eszközökkel, de a rendőrség is oszlatott: 2009. július 4-én, az Erzsébet téren rendezett tiltakozó gyűlésről több száz gárdaegyenruhát viselő és velük szimpatizáló embert állítottak elő, közöttük Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

A jobbikos propaganda iránt fogékony rétegek számára a gárda hívószóként továbbra is hatásosnak bizonyult, a szervezetet azonban az ellehetetlenülés fenyegette. Elbukott az a kísérlet is, hogy formailag más, de tartalmilag azonos módon, Új Magyar Gárda néven működjön tovább.

Ahogy közeledtek az idei parlamenti választások, úgy szaporodtak a találgatások arról, mit kezd a gárdával a borítékolhatóan jól szereplő szélsőjobb. A jobbikos politikusok megnyilvánulásai rendre cáfolták azt a feltételezést, hogy a párt az Országgyűlésbe bejutva szép csendben leépíti az egyre kényelmetlenebbé váló gárdát. Vona Gábor ugyanakkor még a parlamenti esküjét is gárdamellényben mondta el.

Kiss Róbert június 4-én, a Szabadság téren, a Jobbik trianoni megemlékezésén jelentette be a Magyar Nemzeti Gárda zászlóbontását. A demonstráció résztvevői közfelkiáltással döntöttek az új mozgalom megalakulásáról, valamint arról, hogy ennek is Kiss Róbert legyen a vezetője.

Rá egy hónappal a megújult gárda – az egy évvel azelőtt feloszlatott demonstráció napján, ugyanazon a helyszínen, az Erzsébet téren – nyilvános fogadalomtételt tartott. Bár a rohamrendőrök időnként a színpadhoz vonultak (egyszer könnygázt is használtak), a rendezvény súlyosabb összecsapás nélkül ért véget. A Magyar Nemzeti Gárda mellett ismét jobbikos politikusok sora állt ki.

Ilyen előzmények után különösképpen váratlanul jött Pősze Lajos nyilatkozata. A Jobbik parlamenti képviselője – jelezve, hogy több frakciótársa véleményét tolmácsolja – megpendítette, hogy a pártnak ideje lenne megszabadulni a gárdától. Érvelése szerint a Jobbik akkor tud hatékonyan működni, ha parlamenti feladatára összpontosít, és nem olyan vonalat támogat, ami ellentmond a józan észnek.

A büntetés nem maradt el. Pősze Lajost leváltották a frakcióvezető-helyettesi posztról, Vona Gábor pedig mindenki értésére adta, hogy nem fogja eltűrni ilyen vélemények megjelenését. Hangsúlyozta, hogy amíg ő a párt elnöke, addig „testvéri, bajtársi, baráti” marad a viszony a gárdával.

Alig néhány hét múlva a jobbikos politikusoknak alkalmuk adódott arra, hogy felidézzék magukban Pősze intelmeit. Kiss Róbertről egy titokban készített intim video került fel a világhálóra: a felvételen vadul csókolózott egy lánnyal – aki nem a felesége. Az eset azért is volt kínos, mert korábban tagadta, hogy szeretőt tartana.

Előzőleg egy aktívan pornózó lány is feltűnt a gárdisták között, a család szentségét hirdető mozgalmat kezdte áthatni valamifajta buja, kuplerájos fíling. Ez így együtt már túl sok volt: lebukása után Kiss Róbert sietve lemondott. Utódjául még aznap (augusztus 13-án) egyhangúlag megválasztották a kopaszra borotvált Ináncsi Józsefet, aki addig megyei koordinátori szerepkört töltött be.

Ináncsi elmondása szerint a laza keretek között működő gárdában semmi sem szabályozza a választás menetét. A procedúra ennek megfelelően kissé esetlegesen alakult, pontosan azt sem lehet tudni, a szavazáson hány megye képviseltette magát. Többen éppen erre hivatkozva kérték a választás megismétlését. Szeptember elején ez meg is történt. Ináncsi meglepődve tapasztalta, hogy Kiss Róbert is vállalta a jelölést. Végül 17 megyéből tíz Ináncsit támogatta, de a szavazati arány arra utalt, hogy a háttérben próbálták megdolgozni a vidéki szervezeteket.

Az új gárdavezető időközben átesett a tűzkeresztségen: a Jobbik augusztus 20-i rendezvényéről, a Margitszigetről vitték el a rendőrök, mert „Magyar Nemzeti Gárda” feliratú pólót viselt. Jelenleg eljárás folyik ellene.

Ináncsi József kitartóan bizonygatja, hogy csak elnevezésbeli hasonlóságok és személyi átfedések vannak, jogfolytonosság viszont nincs a Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda között. A mostani gárda nem használ katonai rendfokozatokat, nincs tagnyilvántartása, kerüli a katonai alakzatokat. A mozgalomhoz tartozók terepszínű formaruhát viselnek, és nem azt a fekete-fehér, árpádsávos egyenruhát, amit a Magyar Gárdánál rendszeresítettek.

A hatóságok azonban másként vélekednek, a Magyar Nemzeti Gárda valahol a „tűrt” és a „tiltott” kategória között lebeg. Azok a gárdisták, akik a szocialisták kormányzásánál elképzelni sem tudtak volna nagyobb diktatúrát, most azzal kénytelenek szembesülni, hogy a jobboldali érában sokkal keményebben rájuk szállt a rendőrség. A fideszes hatalom világossá tette, hogy nem viseli el félkatonai mozgalmak létét. A megszigorított törvények miatt annak a vádnak is csak kevesen hajlandók kitenni magukat, hogy segédkeztek egy feloszlatott társadalmi szervezet működésében.

A gárda háttérbe szorulásának azonban nem kizárólag külső okai vannak, a Jobbikkal is feltűnően megromlott a viszony. Kiss Róbert szakértőként a Jobbik alkalmazásában áll, baráti kapcsolatot ápol Vona Gáborral. A pártelnök nem ismeri el a gárda vezetőjének Ináncsi Józsefet, aki máskülönben ugyanazt mondja, amit annak idején a szakadár Dósa István: „Nem vagyok pártkatona!”

Vona heteken át előszobáztatta Ináncsit. A nagy nehezen összejött pártelnöki találkozón kívül a Jobbik korifeusai közül a gárdavezetőnek mindeddig csak Szabó Gábor pártigazgatóval sikerült asztalhoz ülnie, vele is csupán kétszer. Úgy érzi, a Jobbik hetilapja is bojkottálja.

A gárdán belüli elit csapatként tartják számon a „csendőrséget”. – Ahhoz – mondja Ináncsi –, hogy ide valakit felvegyenek, jó fizikai állapot, kiképzés és vizsga szükséges. A „csendőrség” parancsnoka viszont a közelmúltban bejelentette, hogy kilép a „Magyar Nemzeti Gárda vezénylési kötelékéből”, egyúttal a szervezet adminisztratív feladatkörének elvégzésével Kiss Róbertet bízza meg.

Nyílt hadüzenetként értékelhető az a kitétel is, hogy egy adott rendezvényen – ha külön utasítás nem érkezik – a „csendőrség” felügyeli a gárda „feladatát és tevékenységét”, ugyanakkor a gárdisták közül átveszi azokat (és csak azokat), akik a „felvételi követelményeknek minden vonatkozásban megfelelnek”, továbbá vállalják a szolgálattal járó „fizikai, erkölcsi és anyagi megterheléseket”.

Vona Gábor tartja magát ahhoz, hogy a kizárásokkal, árulózással fűszerezett konfliktus hátterében személyes ellentétek állnak. A valóság azonban mást mutat: csak éppen nehéz kibogozni, hogy csupán a gárda vezetője vagy a teljes gárda vált kegyvesztetté. Ha a jobbikos nyilatkozatokat vesszük alapul, akkor az előbbi változat valószínűbbnek tűnik.

Érdemes azonban idézni a Jobbik választási programját is: „Az elharapódzó bűnözési hullám elleni harc hatékony eszközeként, történelmi hagyományainknak és más országok hasonló területen működő rendvédelmi szervezeteinek mintájára újból életre hívjuk a csendőrség intézményét.” Ha ebből – és a közelmúlt fejleményeiből – indulunk ki, akkor nem jósolunk nagy jövőt a Jobbik és a Magyar Nemzeti Gárda együttélésének.

Nem lebecsülendő szempont, hogy a fáradni látszó gárdizmussal szemben a csendőrséggel újabb médiafelületet lehet szerezni. Arról nem is beszélve: a csendőrség még nincs betiltva.

Czene Gábor - Népszabadság