Félnek a Belügyminisztériumban attól a kormányzati javaslattól, ami egy szűk kör számára nyilvánossá tenné az eredetileg 2060-ig tikosított, mágnesszalagon tárolt III/III-as állomány listáját.

A jelek szerint a közzététel ellenzői most nem amiatt aggódnak, hogy általánosságban sérül a különböző titkosszolgálatokat körüllengő mítosz, hanem konkrét személyeket féltenek. Az alapvetés rendkívül egyszerű: állításuk szerint a III/III hivatalos állománya gyakorta dolgozott együtt a polgári, és olykor a katonai hírszerzéssel is és jogosan merülhet fel a kérdés: milyen rendszerváltásról is beszélünk?

Kititkosítják a titkosszolgákat

A magyar szolgálatok külföldi műveleti területét – a Varsói Szerződés országainak leosztása szerint – az egykori Jugoszlávia, Olaszország, illetve Ausztria adta. Itt, és a szomszédos országokban – állítják inkognitójukat őrző, szolgálat-közeli forrásaink – vállvetve dolgoztak a szolgálatok, és jelenleg is több tucat, a nyolcvanas években kiküldött, illetve a nyolcvanas években szolgálatba álló és később delegált személy dolgozik. Persze szigorúan fedésben, családdal együtt vállalkozóként, vagy éppen követségi alkalmazottként.

Kicsit elkapkodta a politika

Emlékeztetőül: egykori miniszterek és titkosszolgák emlékei szerint, amikor 2006-ban, a választások előtt egy állítólagos levelet publikált a kormány, miszerint itt szlovák terroristák robbantani fognak az ellenzék javára (illetve előkerült a különböző merényletekkel vádolt szlovákiai Sátor Lajos neve is), csúnya baj kerekedett. A politika ugyanis önjáróan lépett, így rohamtempóban kellett kihozni két, a dunaszerdahelyi maffia környékére beépített magyar forrást – az egyikük állítólag III/III-as volt.

Egészen a fedett vállalkozásokig

Úgyhogy most is megeshet, szólnak az ellenvélemények, hogy a nyilvánosságra hozatal lebukásokat eredményez – és nem is feltétlenül csak emberekét. Ugyanis, magyarázta az egyik forrás, mi a helyzet akkor, ha bebukik egy titkosszolga, aki például informatikai termékekkel kereskedik odakinn. Megeshet, hogy a helyi erők azt is megvizsgálják, hogy honnan szerezte be portékáját, és kiderül, hogy mindig ugyanattól a cégtől. A vállalkozást elkezdik kapargatni, ami nem tesz jót az üzletmenetnek, például akkor, ha egy fedett – szolgálati – vállalkozásról van szó.

Földi László, a hírszerzés egykori műveleti igazgatója kérdésünkre azt mondta, a konkrét üggyel nem kíván foglalkozni, ám éppen az ilyen esetek miatt tartja aggályosnak az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát.

Félrevezető pletyka

Varga László szerint a bebukási teóriák gyártói leginkább a nyilvánosságot akarják elkerülni – és nem azért, mert a szervek működésére jelentene valós veszélyt. A történész úgy látja, ügyesen irányított pletykákról van szó, ugyanis szerinte a III/III-as hivatásos állomány nem nagyon ment át a katonai és a polgári hírszerzésbe, és ezek a szervezetek ritkán dolgoztak együtt. Varga megkeresésünkre kifejtette, kérdéses elem például, hogy mit figyelne meg Ausztria, a volt Jugoszlávia, illetve Olaszország területén egy magyar titkosszolga.

Túl kevés és túl sok

Annyit azonban megenged Varga, hogy emlékei szerint a kilencvenes évek közepén a Német Alkotmányvédő Hivatal úgy találta, hogy a magyar követségek tele vannak szolgálati emberekkel, azaz a diplomácia részben befogadta a „megfigyelőket”. Ám az alapvető kérdés a történész szerint inkább az, hogy milyen nevek szerepelhetnek a mágnesszalagon. Az 50 ezres szám, állította Varga, túl nagy ahhoz, hogy az 1989-es állományé legyen, az ugyanis körülbelül 10 ezer fős lehetett. Ahhoz viszont kicsi, hogy 1947-től számlálják az ügynököket, ugyanis ebben az esetben mintegy 200 ezer lenne a végső szám.

(ATV)